A múltkor megint rákérdezett egy anyuka az oviban, hogy megszületett-e a kistesó. Mondtam, hogy meghalt. Nem hallhatta jól, mert még vissza is kérdezett. Nem tudom, basszus, minden szarról szeretnek ezek pletykálni, miért épp ez nem terjedt el?

Sári persze végighallgatta a párbeszédet, és megjegyezte, hogy majd születik másik kistesó. Aztán hazafelé megbeszéltük, hogy ahhoz, hogy egy kisbaba megszülessen, 9 hónapnak kell eltelnie, és még nincs a hasamban a baba, így erre még várnia kell. De a következő szülinapján már lehet, hogy lesz baba a hasamban. Ezzel kiegyezett.

Aztán tegnap el kellett mesélni az Ovi-ügyet. Majd kérte a Tesó-ügyet. Az ilyen témájú mesekönyveket elpakoltam, ő mégis emlékezett rá. Mondtam, hogy nem szeretném elmesélni, válasszon másikat, de hajthatatlan volt. A Tesó-ügyet akarta. Sírni kezdtem. Bejött Cs., és nem értette, miért nem akarom elmesélni azt a mesét. Végül Anyu elmesélte Sárinak, én meg rákérdeztem Cs.-nél, hogy most tényleg nem érti, mi a gondom azzal a könyvvel? Szerinte teljesen nyugodtan el kellene tudnom mesélni, hogy a kiscsajnak tesója lesz? És hogy milyen lesz a tesóval? Szerinte nyugodtan elmesélhettem volna, vagy megkérhettem volna őt is (na persze, nem véletlenül meséltem én a gyereknek, ugye).

Nyilvánvalóan próbáltuk Sárit felkészíteni arra, hogy milyen lesz, ha majd Eszter megszületik. Volt egy csomó mesekönyvünk a témában, meg általában, rengeteget beszélgettünk róla. De arra nem készültünk fel, hogy mi lesz, ha nincs mire felkészülni!